Megvan, ezt kerestük - Kawasaki Z900RS -

Kevés olyan meghatározó motor van, mint a Kawasaki Z. A maga korában őrületes sportmotornak számító szépség egyet jelentett az erővel, a sebességgel, a stílussal. Filmsztárok, filmrendezők és a versenyzők is imádták, bizonyított pályákon és az utcai vagányok alatt is.
A Z hivatkozási ponttá vált, így nem véletlen, hogy a piacot nagymértékben befolyásoló retróláz idejében úgy döntöttek a gyárban, hogy ideje visszautalni a nemes vonalakra, a legendás időkre – korábban a W650 és W800 sorozattal már megmutatták, a szellemidézés nem lehetetlen, de a 900RS sokkal modernebb lett, az előd formatervét csak utalás jelleggel mutatja meg.

Talán pont ez a titok: most nem egy régi gépet csináltak meg újra, hanem egy teljesen modern szépséget retrósítottak el. Az eredmény erős, nyomatékos sornégyes, penge futómű, erős fékek és olyan kontúrok, amik a legtöbb motoros szívében megmozdítanak valamit.
A hangsúlyos tank fölött jó érzés előre nyúlni a kormányhoz – a testhelyzet kényelmes, kicsit sportos, de hosszú távon is élhető. Öröm lepillantani a műszerekre, amelyek ugyan távolról hasonlítanak a régiére, de itt a sebesség- és fordulatszámmérő között diszkrét digitális panelt találunk, amin rengeteg infót megjeleníthetünk - a fokozatkijelző, az üzemanyagszint, a fogyasztás és a vezetéstámogató rendszerek üzenetei mellett sok egyebeket is szemmel tarthatunk.
A RS változat az alap Z900-ból származik, igaz, annak 125 lóereje helyett itt tizennéggyel kevesebbet kapunk. Ez csak papíron, leírva tűnik veszteségnek, a mindennapi használat során a nagyobb lendtömeg, az alacsonyabb kompresszió, a kevésbé hegyes vezérműtengelyek, a finomított váltóáttétel és az új leömlők sokkal élhetőbbé, univerzálisabbá teszik a gépet. A teherváltások simák, a nyomaték már egészen alacsony fordulaton felépül – hiába atomprecíz az antihopping kuplunggal megtámogatott hatos váltó, nem nagyon kell balettozni rajta.

Az ülésmagasság 835 milliméter, mondhatjuk átlagos – a felkínált testhelyzet azonban szimpatikusabb nagyon sok meztelen motorénál. Laza a pozíció, de ha hátrébb csúszunk a remekül megformázott nyergen, könnyedén beszippant minket a régi superbike klasszikusok hangulata. Nem kell hozzá sok, hogy Eddie Lawsonnak képzeljük magunkat, igaz, ő sírt volna örömében, ha akkoriban ilyen futóművet és féket kaphatott volna a méregzöld versenymotorjára.

Úgy szól, hogy a rendes sornégyesnek kell: előbb csak morajlik, majd, amikor ötszámjegyű fordulathoz érünk, olyan hangot üt meg, hogy ökölbe szorul az ember hátán a szőr. Nem hangos, de a tónusa elképesztően remek, már ez első sprintnél rabul ejt. Az élvezetes motorozásban a futómű is partner. Nem csak jól néz ki a vízszintesen beépített hátsó rugóstag, de remek visszajelzéseket is ad arról, mi történik a gumi és az aszfalt találkozásánál. Az első villa is precízen belőhető, de aki a gyári beállításokat tartja meg évekre, normál motorozás közben biztosan elégedett lesz.

Hasonlóak a fékek is – ránézésre nincs semmi extra a tárcsák körül, de észrevétlenül is nagyon hamar elkezdünk bízni a blokkolásgátlóval megtámogatott rendszerben. Lineárisan felépülő fékerő, korrekt visszajelzések, kis erővel működtethető kar és pedál. A Kawasakinak sikerült, amit kevesen tudnak felmutatni: nem csak egy mutatós gépet fabrikáltak a Z900RS-sel, hanem olyan hangulatot is oltottak bele, ami sok motoros számára elhozhatja az évek óta keresett „végre megtaláltam, amit már rég kerestem” érzést.

2022.02.22