Retró szépség kopások nélkül - Yamaha SR 400 -

Ki mondta, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmit sem? A Yamaha nem tűnt el, idő- és értékálló, azoknak szól, akiket nem hatnak meg a mutatós, de elszomorító műanyagok. Ha az SR-t megfogjuk, a fém hűvössége köszönti a tenyeret, ha rákoppintunk, mindenhol barátságos kongással, koccanással válaszol. Ahogy illik.

Pont, mint régen

Nincs robotizált váltó, nem menti meg az életet se kipörgés- se blokkolásgátló. Minden az, aminek látszik. 1977-ben mutatták be, amikor a gyártók még az hosszú távú használatot célozták meg. Ha őszinték akarunk lenni, ez már akkor is retró volt, amikor a párizsi szalonon leleplezték. A sajtó például azt firtatta, miért nincs rajta önindító? Ez nem változott azóta sem: bénázó értetlenek még mindig vannak, starter még most sincs.

Sokan azt jósolták, hogy ez zsákutca, de mi más cáfolná meg őket jobban annál, hogy 2015-öt írunk, de a négyütemű egyhengeres még mindig kapható. A Yamaha ugyan kockáztatott, de önbizalomra adott nekik okot, hogy az 1976-tól árult XT500 terepmotorjukba az egész világon beleszerettek a praktikumot kedvelő kalandorok. Az akkor még félliteres hengerűrtartalmú SR500 ennek alapjaira épült, többek között aszfaltosra hangolták a blokkot és a futóművet. Mivel nem kellett milliárdokat tolni a modellfejlesztésbe, bátran kockáztathattak – úgy tűnik, bejött nekik.

Annak ellenére, hogy a kilencvenes években Európából eltűnt az SR, a gyártás nem szűnt meg, Japánban nem engedték el az egyhengerest, igaz, a helyi szabályozások miatt 400 köbcentisként élt tovább. Annak ellenére, hogy már 2010 körül felröppentek a pletykák arról, hogy ismét a kontinentális piacra kerül, tavalyig kellett várni, hogy a kintiek 27 lovas változata helyett 23 lóerővel megjöjjön.

Majdnem ugyanaz

Nagyon könnyű kivesézni a különbségeket, rövid a lista. Injektort és katalizátort kapott a Yamaha: a modern gyújtásnak hála könnyebb lett az indítás is. A dekompresszort segítségével a holtpontra mozdítjuk a dugattyút, amiben a hengerfej kis kémlelőnyílása is segít. Ha látjuk a jelzést, már csak egy korrekt rúgás kell – nem kell aggódni, lányoknak is menni fog.

Aki még vezette a régi 500-ast, értékelni fogja, mennyivel finomabban jár a mostani, száz köbcentivel szerényebb utód. Az egész fordulatszám-tartományban kevesebb a vibráció, mérsékeltebb az egyhengeres adta zsibbadás – csupán kilencvenes tempó fölött válik kicsit túl karakteressé. A hengerenként kétszelepes technológia nem bonyolult, de nem is viselkedik prehisztorikusan: nincs pánik, ha gázt adunk, a maga keretei között egyáltalán nem duzzog a pörgetésre.

Kényelmes és otthonos

A hetvenes években még pontosan tudták, hogy kell egy motoron ülni. Ha csukott szemmel kinyújtjuk a kezünket és keressük a számunkra kényelmes pozíciót, biztos, hogy ott lesz a két markolat – ugyanez igaz a lábtartók helyzetére is. A derék egyenes, a karok pont olyan helyzetben dolgoznak, hogy csípőből és izomból is vidáman döntögethetjük az SR-t.

Akkor sem kell aggódni, ha rosszabb útra tévedünk, hiszen a lágyabb hangolású futómű meglepő hibákat elsimít – a blokk alatt kis védőlemez is van, így nem véletlen, hogy sok motorépítő bütykös gumikat feltéve azonnal divatos scramblerré faragta át a 400-ast.

A 18-as küllős kerekek nem csak mutatósak, de viselkedésükkel is passzolnak a Yamahához. Egyenesfutásuk remek, ideális átmenetet biztosítanak a retró külső és kanyarodási képesség között. A kormány pont annyira széles, hogy minden magától értetődő legyen – nem gondolkodunk semmin, simán csak faljuk középtempóban a kilométereket.

1410 milliméteres tengelytávja nem rövid, de ugye nem is versenypályára készülünk a 28 Nm-t tudó motorral. Alfa-szinten gurulgatni, túrázgatni, öreg motor helyett megbízható technikával retrózni remek választás.

Nem kér sokat

Hála a jól hangolt befecskendezőnek, a fogyasztás lényegesen alacsonyabb, mint a régi karburátoros 500-asé: még vegyes üzemmódban is nyugodtan négy liter alatt maradhatunk. Azt persze botorság lenne állítani, hogy mindezt az őrületes ereje mellett tudja: nem erős, nem gyors, de a világból lazán kivisz. Kétszer.

Jó érzés, hogy nem szereltek modern kezelőszerveket az SR-re, minden archaikus, pont annyi infót – minimálisat – kapunk, ami szükséges. Kit érdekelne a fokozatkijelző? Ez a gép nem erről szól, hanem a természetes, magától értetődő motorozásról.

A nagy krómozott bili igazi, fémből készült lámpa: fényereje remek, akárcsak az irányjelzőké – mi is látunk, minket is látnak a többiek. Az SR400-at amúgy is sokan megnézik. A legtöbben azt hiszik, tényleg öreg motor, a beavatottak meg örömmel nézegetik a részleteket: nem bonyolult gép, de így is jó látni, hogy vannak még tisztességes, régies, vasból készült járművek.